Egy hétköznapi lánynak ajándékul a fényűzés!

Újra itt a friss.. Nagyon szégyenlem magam amiért ilyen későn ért ide de jó okom van a késésre...Mivel felvételizem nem hanyagolhatom a tanulást de most márr nem félek..megvan a bizii és úgy néz ki jól sikerült...Aztán.. másrészt beteg vagyok és nem ám csak átmenetileg hanem tartósan...és kórházban is voltam..de nem kell megilyedni kinövöm..:D Harmadrész..télen Svájcban voltam..és..éss..képzeljétek láttam a házát..De sajnos Ő nemvolt otthon..:(
Gondoltam hozom az újat , mivel tegnap volt a Névnapja ezért így utólag Boldogot neki..és az öcsiének iss..Boldogot Fabii..
Ezt a Részt újonnan előkerült Ikernőveremnek akit nagyon imádok..És perszee Fikusznak akiit nagyonnagyon szeretek♥ és hát..még..kinek is ajánlanám..Szabusnak iss akivel igaz 2 hónapja nem beszéltem és nagyonhiányzikk már..:( Mást nemtudokk kijelölni..mindenkinek akit szeretek..♥♥ ÉS hát.. kérek még 7 komit hogy hozhassam az újat..
Jó olvasást..



43.RÉSZ.

…………

„Üdv a világomban, a Red Bull világában.”
Csak ez a mondat járt a fejemben, de főként az, hogy mindezt magyarul és mindezt Sebastioan Vetteltől.
- Jól vagy? – kérdezte meg Jaime.
- Persze.
- Zsófi kérlek, gyere! – hívtam félre a húgom.
- Igen... – jött utánam.
- Ezt nézd meg! – játszottam neki már a konyhában a mobilreklámot
Kb. nála is olyan reakciót váltott ki, mint nálam, majd újból le akarta játszani, de Seb éppen akkor lépett be a konyhaajtón.
- Hát ti miért nem a filmet nézitek? – vont kérdőre minket.
- Azonnal megyünk! – kapcsoltam ki a gépemet.
Kicsit sem a filmre koncentráltam, újra és újra az a magyar mondat járt a fejemben. De miért nem mondta el? Kattogatt tovább a fogaskerék, ekkor beugrott, ha ő így én is. Ekkor már következő gonoszságon törtem a fejem. Este 8-ra értünk a szobánkba, addig néztük a filmet. Most sem volt nyugtunk, mert megcsörrent Seb telefonja.
- Szia!
- Igen
- Csak ha nagyon muszáj.
- Hát rendben, még megbeszéljük!
- Szia!
Kérdően néztem rá.
- Holnap Angolba kell utaznom és majd csak szombat este jöhetek el... – vágott egyből a közepébe.
- Hogy mi? – néztem rá döbbenten.
- Sajnálom... – ölel át.
- Semmi baj, ha menned kell, menjél csak... – bújtam ki az ölelés alól.
- Most haragszol? – kérdezte dühöngve.
- Nem... Csak fáradt vagyok és szeretnék megfürdeni. – csuktam magamra a fürdőszoba ajtaját.
Megnyitottam a csapot a habfürdő felét szinte beleöntöttem a gőzölgő vízbe. Levetkőztem és habok közé merültem. Sok gondolat járt a fejemben, de csak egyre tudtam gondolni. Megint megbántottam Sebastiant. De az eléggé szíven ütött, hogy csak nagy semmibe veszi mindezt. Holnap bizonyosul be valójában lesz-e baba vagy sem. Elég különösen érzem magam, szóval igazán nem kételkedem a dologban. Mire tisztáztam magamban a dolgokat, addigra teljesen kihült a víz. Magamra csavartam egy törölközőt, majd elhagytam a fürdőt. A szobában Sebastiant sehol nem láttam, felöltöztem. (Persze ha ez mondahtó öltözetnek, egy rövidnadrág és Seb egyik pólója van rajtam.) Majd lesétáltam az emeletről. A tv előtt Jaime és Zsófi ültek.
- Sebastian nem tudjátok hol van? – kérdeztem.
- Fürdik. – mutatott Jaime a földszinti fürdőbe.
Valami horrort néztek, ezért jobbnak láttam otthagyni őket. Bementem a konyhába és teát kezdtem főzni. A nagy csendben eszembe jutottak a szüleim. Annyira hiányoznak... Lassan már azt sem tudom, mi van velük. De csak a Magyar Nagydíj előtt utazok haza... Addig meg honvágyam lesz. A tea elkészületével kiültem én is nézni a filmet, igaz felét átbeszéltük Zsófival, de amúgy sem tudtam volna nézni, amint a zombik falatozgatják az embereket, akik persze még éltek. Már a végénél tartottunk, mikor Seb kijött a fürdőből. Oda sem jött csak felment az emeletre.
- 5 perc és jövök! – kértem időt Zsófitól.
Felszaladtam az emeletre, de az ajtó zárva volt. Még jó, hogy 2 oldalú a szoba, így simán bejutottam a vendégszobából. Seb az ágyon ült, körülötte rengeteg fénykép. Mikor meglátott, gyorsan összeszedte őket. Viszont azzal nem számolt, hogy a földön is van. Közelebb sétáltam és megemeltem a képeket. Épp fel akartam fordítani, de Seb elkapta a kezem.
- Kérlek ne! – nézett rám könyörgő szemekkel.
Meg akartam fordítani, de megint megakadályozta.
- Sebastian Vettel add ide azt a képet! – üvöltöttem le.
- Jól meggondoltad? – vont kérdőre.
- Igen!
Ahogy a kezembe adta a képet, megállt a levegő, majd jött egy mindent elsöprő könnycsepp, amit még ezer és ezer követett. Leültem a falhoz és darabokra téptem a képet.
- Még szereted, igaz?! – tettem a kérdést könnyes szemmel.
- Figyelj... – kezdett bele, de én közbe vágtam.
- Szóval igen. Akkor a mi kapcsolatunknak vége, így igaz. Akkor nem is kell a gyárba menned, hanem Hannácskához mész. De miért, de miért nem mondtad inkább meg? – már az apróbbnál apróbb darabokat tépkedtem.
- Ez nem igaz... Azért vettem elő a képeket, mert fel akartam idézni őt. Eszembe jutott, amikor a munka miatt kellett elmennem és mással találtam itthon.
- Félek, hogy te is így itt hagysz! – kezdte ő is széttépni az épp kezébe akadó képet. Félek, hogy lelépsz Kimivel és mind ezt nem bírnám feldolgozni. Mindazt, hogy megint egyedül maradjak, mindazt, hogy elveszítelek teteket. – jött oda.
A végét már sírva dadogta el.
- Szeretlek, érted?! Mindennél és mindenkinél jobban. Miért nem érted már meg, hogy ő a múlté... Ha kell elmondom ezerszer, csak legyen már minden olyan, mint rég.
- Én is szeretlek! – turtam bele a hajába, majd lágyan megcsókoltam.
Nemtudom meddig ülhettünk ott a fal tövében, de kezdtem fázni. De semmi erőm nem volt kelkelni, szinte félálomban voltam. Seb már aludt, ezért csak lehúztam az ágyról a takarót és bevackoltam magam Seb nyakába.
- Jóéjt édes! – súgtam neki, majd nyomtam egy puszit a szájára.
- Ühüm... – dünnyögte, majd közelebb húzott magához.
Az ablakon beszűrődő fény térített vissza a valóságba. Még mindig a földön feküdtünk, vagyis én inkább Seb kezén. Szinte csak centik választották el ajkaink attól, hogy megcsókoljam. De inkább hagytam aludni. Felkeltem, majd lementem a konyhába. Jaime éppen a fürdőből jött ki.
- Jóreggelt! – köszönt vigyorogva.
- Neked is! – ásítottam egyet.
Lementem az emeletről egészen a konyháig. Felraktam a vizet forrni a capuccinomhoz, majd leültem az asztalhoz. Pár perc múlva lazító masszázzsal kényeztette valamelyik fiú a nyakam.
- Abba ne hagyd! – súgtam két sóhajközött.
Hallgatott rám s mindaddig kényeztette a nyakam és a vállam, amíg fel nem forrt a capuccinómhoz kellő víz.
- Köszönöm! – akkor már tudtam, hogy Jaime az, mert Seb sokkal másképp maszíroz.
- Szívesen, de csak akkor kapsz legközelebb masszázst, ha én is kapok capuccinót...
- Fahéjas... – emeltem meg a zacskót.
- Imádom! – villantott meg egy mosolyt.
Mosolyogva kortyoltam bele a még gőzölgő italba.
- Sebastian ma elutazik és eddig úgy néz ki, hogy egyedül megyek a dokihoz. – sóhajtva közöltem a tényeket.
- És hogy jövök én a képbe? – forgatta meg a szemeit.
- Nem kísérnél el? – néztem rá könyörgő szemekkel.
- De mehetünk... – búgta Seb a fülembe, majd gyengéden belecsókolt a nyakamba.
Beleremegtem az érintésébe.
- Jóreggelt! – fordultam meg a széken, s lassan átöleltem.
- Ugye nincs harag? – nézett bele a kék szempárral az enyémbe.
Nem válaszoltam, csak beletúrtam a hajába, s gyengéden megcsókoltam.
- Khm... khm.... Menjetek szobára! – érkezett meg Fikusz is.
- Sajnos nem lehet, 3 óra és indul a gépem. – szomorodott el Seb.
- Gyere segíts összepakolni! – kérte fel Seb a húgom.
- Majd Zsani segít! – vágott vissza mosolyogva.
- Ők most beszélgetnek. – mutatott Sebastian az emeletre, mire Zsófi elindult.
Jaime és én folytattuk a beszélgetést.
- Hol tartottunk? – kérdeztem.
- Valahol ott, hogy elkísérjelek a dokihoz.
- Igen, igen. Sajnos egyedül kell elmennem.
- Hát sajnos mára már elígértem magam Zsófinak.
- Értem... – álltam fel kezemben a csészémmel.
- De miért nem kéred meg Kimit? – kérdezett utánam.
- Hát nem is tudom, de azért köszi az ötletet.
- Kérdezd meg hátha ráér Lucas, úgyis elment már a gyárba.
- Jójó...
Felmentem felöltözni, s megkérdezni a finnt, jön-e velem. Seb és Zsófi eközben jót nevetve pakolta a bőröndöt. Jaime is benézett időközben és hozott még capuccinót. Seb a 9 órási géppel el is ment Angliába. S én eközben épp telefonáltam Kiminek.
- Hát nem is tudom... – gondolkozott el.
- Tudom, tudom, te örülnél ennek a gyerkőcnek legkevésbé, de egyedül nem mernék elmenni. Légyszi... – kezdtem könyörgésbe.
- Jó ott vagyok érted egy fél óra múlva.
Összeszedtem az orvosi papírjaim és minden mást. Ígyis lett. Kimi fél óra múlva fel is állt az autó bejáróra. Felkaptam a táskám és a lila laktopánom, majd egy utolsó pillantás az előszobában lógó tükörbe és irány. Kimi kint támaszkodott az autónál egy kék ing és egy világos halásznadrág volt rajta. A haja félrefésülve. Mi tagadás, szívdöglesztően nézett ki...