2011. február 22., kedd

44.RÉSZ.

Köszönöm a komikat mindenkinek de nem kaptam meg a 7db de azokra is gondoltam akik dicsértek ezért nekik hoztam ezt a rész (akinek meg nem tetszik nem kell olvasni ;)
Ha hamar folytatást akartok irtok 5 komit és megkapjátok.
Azon belül ezt a rész fogadott anyukámnak aki mindig gondol rám és még betegen is felvidít és emellett még Ikremnek ajánlom akivel néha apróságokon veszünk össze de utána édes a békülés.Azonfelül köszönöm a 14 rendszeres olvasót és a több mint 6300 látogatót, miattatok érzem úgy hogy van értelme a folytatásnak.

Fikusszal közös történetbe kezdtünk így most már 2 helyen vagyok követhető így a komikat ide is kérem ;)
http://fikusz-sebitakozos.blogspot.com/

Jó olvasást

Puszíí: $ebitaa

………….

Két puszival üdvözöltük egymást majd útnak is indultunk. Az autóban nem sokat beszélgetünk. Vagyis inkább nem szóltunk egymáshoz majd megtörtem a csendet.
- Ennyire utálsz? -, kérdeztem
- Tudod, hogy nem utállak-, tette a kezét az enyémre, de én elemeltem onnan.
- Csak hogy már hozzám sem szólsz-, húztam el a szám.
- Bocsi csak tudod, izgulok-, összpontosított az útra.
- Azt nekem kéne nem?
- Ühüm -, pontosan azt sem tudta mit kérdeztem, mert egyáltalán nem rám figyelt. Így inkább hozzá sem szóltam.
Hosszú autókázás után megálltunk egy nagy fehér épület előtt kiszállt Kimi majd én is követtem a példáját. Előreengedett az ajtónál majd halkan sétáltunk végig a folyóson.
Megállt egy fehér ajtó előtt és bekopogott.
- Szabad -, hallatszódott egy kedves hang.
- Tessék-,engedett előre Kimi.
- Jó napot-, köszöntem udvariasan a barna hajú magas és vékony nőnek
- Sziasztok, remélem nem baj, ha tegeződünk.
- Dehogy is-, mosolyogtam.
- El is kezdenénk a vizsgálatot, ha nem baj.
- Minél előbb túl akarok lenni rajta.
- A fiatalember maradhat vagy menyen ki?
- Szeretném, hogyha maradna-, mosolyogtam rá biztatóan.
- Rendben akkor egy kis türelmet kérek és elintézem az ultrahangot.
- Jó-jó -, szólalt meg végre Kimi is.
- Gyere már ide-, intetem oda neki
Nagy nehezen felállt és elcsoszogott az ágyig.
- Hozzál széket is-, nevettem
Visszament és újból mellettem termett.
- Most haragszol? -, kérdeztem lesütött szemekkel.
- Nem-, mondta durcás hangon.
- Bolond vagy-, vettem a kezembe a kezét.
- Nem igaz csak szerelmes-, kezdte simogatni az arcom.
Elmosolyodtam s ekkor belépett az ajtón Dia.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy ma csak vérvételt, tudunk elintézni az eredményére pedig várni, kell hétfőig. -, jelentette ki.
- Micsoda, ezt nem hiszem el. -, mondtam kicsit feszülten
- Sajnálom. De ha megengeded, most vért veszek.
- Akkor itt rám nincs is szükség.-, állt fel Kimi de én a keze után kaptam.
- De maradj már?
- Miért?
- Mert félek egyedül-, sütöttem le szemeim.
- Egy vérvételtől-, nevetett fel.
- Meny a francba akkor-, bokszoltam bele a vállába.
- Nyugi már maradok.-, ült le és megfogta a kezem
Dia feltette a szorítópántot érzéstelenítette a kezem majd megszúrt. Egész végig Kimit néztetés amint boldogan mosolyog. Mikor megéreztem a tűt a karomba felszisszentem de Rakka nem hagyta, hogy rosszra gondoljak lassan simogatta a kézfejem.
- Végeztünk is-, szorította a vattát a kezemre. – Ha ezt most átveszed, én elviszem a laborba ezt, addig is szorítsátok rá és ne kellj fel.
- Rendben.
Kimi elvette Diától a vattát és rászorította a kezemre.
- Szólj, ha túl erősen nyomom-, simogatta egyik ujjával a vállam.
- Jó -, kulcsoltam még szorosabbra a kezünk.
Bevallom, mikor vele vagyok, elszáll minden gondom és csak rá tudok gondolni. Gondolkodtam el kicsit.
- Ha végeztünk elmehetnénk nézni nekem valami ruhát Seb bulijára-, ajánlotta fel.
- Az nekem sem ártana, és Arit is fel kell hívni, hogy haladnak.
- Vissza is jöttem elintéztem a dolgokat és hétfőn kipostázzuk az eredményt, ha úgy jó.
- Tökéletes, Akkor mehetünk máris?
- Igen mehetek, csak ne nagyon ugrálj nehogy megszédült.
Kimi segített felállni kezembe adtam a táskám majd elindultunk kifelé.
- Sziasztok-, köszönt barátságosan Dia.
Nem volt erőm beszélni ezért csak egy pá-t intetem.
A korház előtt Rakka udvariasan segített be az autóba majd ő is beszállt.
- Nem vagy valami jól. Szerintem halasszuk el a vársálast.
- Ne már-, kezdtem nyavalygásba.
- Akkor meg megyünk eszünk valamit.
- Oké -, csillantak fel a szemeim.
Egyenes a belvárosba vettük az irányt s ott is a bevásárló negyedet céloztuk meg. Rakka lealította az autót majd elsétáltunk az étteremig.
A kinti asztaloknál ültünk le és rendeltünk. Pont megfelelő idő volt az ebédre. Megnéztem a telefont hátha kereset valaki. De egyetlen nem fogadott hívás sem volt. Gondoltam a húgom is elvan a spanyollal. Kihozták az ebédet mi pedig jóízűen elfogyasztottuk. Fél órán belül már az egyik férfi üzletbe léptünk be.
- Sipirc, válogass nekem, addig én telefonálok egyet -, mosolygott rám kedvesen.
- Igenis főnök-, nyújtottam rá a nyelvem.
Egyenest irányba vettem a póló részleget és keresgélni kezdtem. Őszintén szólva az egyik rosszabbul nézett, ki mint a másik.
- Itt vagyok-, integetem Kiminek mikor láttam, hogy örülten keres.
- Jól elbújtál-, mosolygott még mindig.
- Nem is igaz csak pólót keresek neked, de egyik sem tetszik-, húztam végig a vállfára akasztott ruhadarabokon a kezem.
Kimi megnézet párat majd elhúzta a száját.
- Hát nem is tudom, mondjuk ez -, emelt meg egy szürke tigris motívummal ellátott darabot.
- Ezt te komolyan fel akarod venni? -, kérdeztem nevetve.
- Szóval nem jó, na, látod ezért hívtalak magammal, mert ha nem vagy itt biztos, hogy ebben látsz holnap-, nyújtotta rám a nyelvét.
- Az ott-, mutattam a próbababára.
- Lila-, kerekedtek ki a finn szemei.
- Ühüm. -, néztem rá szép szemekkel.
- Csak a te kedvedért. Kisasszony elnézést, megkaphatnám azt a pólót ott?-. mutatót a próbababára.
- Persze-, jött a hölgy és már le is vette a lila fehér betűkkel ellátott pólót.
- Na, gyere, néz meg milyen.
Megvártam, amíg magára ölti és kilép a próbafülkéből.
- Megvesszük-, irányítottam vissza.
- Hát nem rossz -, csillogtak a szemei.
- Akkor várj, ne vedd le-, kértem.
- Mire készülsz-, kérdezte
- Majd meglátod.
Megláttam egy mellényt a bolt másik végében. Lassan elsétáltam odáig és levettem a próbababáról.
- Te halod, mi lopjuk a próbababa ruháit. -, adtam be neki nevetve a mellényt.
- Ezt komolyan gondolod-, hallottam meg komoly hangját.
- Teljes mértékben. Na de muti már.
- Hát ez, nem is tudom-, vakarta meg a fejét.
- Csini-, mosolyogtam.
- Komolyan-, nézett rám félve.
- Aham. Na de vetkőzz nadrágot is keresni kell.
- Azt nem itt szoktam.
- Oké akkor megyünk oda ahol szoktad. -, raktam a kosárba a vásárolt darabokat.
- Jónapot -, köszönt udvariasan a kasszás hölgy
- Magának is-, viszonozta Rakka.
- Lesz még valami?
- Nem köszönjük.
- Mi köszönjük, viszlát.
- Viszlát-, hangzott a válasz majd elhagytuk a helyiséget.
Mindössze három bolttal mentünk arrébb ahol csak cipők és nadrágok voltak. Először valami nadrágot kerestünk s hosszas nézelődés után még mindig nem volt megfelelő darab.
- Megyek, megnézem a próbababákat-, nevettem.
- Jó ötlet.
Jött velem ő is, de mielőtt szólhatott volna már kiválaszoltam a neki valót. Egy sötét néhol helyen koptatott farmert.
- Mi tényleg a próbababákat vetkőztetjük-, nevetet már a próbafülkében.
- Nem baj. De jössz már?
- Aham-, kilépett a próbafülkéből és elég jól nézet ki rajta a nadrág.
- Kosárba.
- Akkor már csak cipő van?
- Te mindent akarsz venni?
- Aham kell egy új szett-, nevetett.
Megvártam, amíg visszaveszi a nadrágját.
- Szerintem mehetünk, csak előbb próbáld fel ezt-, adtam a kezébe a választott darabot. Egy fekete alapon fehér csíkos puma cipőt.
- Veled aztán könnyű a vásárlás.
- Hát várd, meg amíg nekem kell választani-, kötötte be a cipőfűzőt.
Kifizettük a választott darabokat majd átértünk a női boltokhoz.
- Ülj itt le-, mutattam a próbafülke előtti fotelre. Szerintem itt gondoltak a férfiakra.
- Rendben.
- Na, most jönnek a kérdések.
- Állok elébe. -, csúszott lejjebb kényelmesen.
- Szoknya és póló vagy ruha?
Hosszas gondolkodás után megszólalt.
- Ruha
- Színes vagy alapszín?
- Alapszín.
- Hogy rövid vagy hosszú nem kérdezem, mert úgyis tudom, mit mondanál.
- Rövid-, csillogtak szemei.
- 5 perc és itt vagyok.
- Értetem-, mosolygott kajánul
Kezembe vettem 5 fekete és 3 fehér ruhát. Meg sem néztem milyen csak leemeltem az állványról.
- Találomra választottam nem tudom milyen-, tértem vissza Kimihez.
- Na, majd meglátjuk.
Belebújtam az elsőbe, amiben volt pár rózsaszín és fehér, mint.
- Őszintén-, néztem Kimi szemébe.
- Csini, de nem jó-, adta az őszintét.
- Következő
A következő egy fehér fenék alatt érő piros kővel kirakott ráncolt ruha volt.
- Sexi, de nem
Megint feketét választottam ráncolt a mellénél ezüst kövekkel kirakott és az oldalán is volt egy kő
- Sexi csini és elképesztően nézel ki benne. Megvesszük.
- Jó.-, mosolyogtam önfeledten.
- Azt hiszem, pár saroknyira van a női cipőbolt.
- Mehetünk.
Sétáltunk az utcán mikor megláttam egy nagyon csini cipőt.
- Ide menjünk, kérlek.
- Oké.
Mikor beléptem egyből szemet szúrt egy Moulin Rouge részleg.
- Úristen-, szóltam el magam hangosan.




6 megjegyzés:

  1. Áááá a legizgalmasabbnál van vége :P
    Eziis nagyon jóó rész lett! Csak így tovább :)
    Szeretlek <3

    VálaszTörlés
  2. Naaaa végreee!! :DDD Szuper lett!!! Már nagyon kíváncsi vagyok arra a bulira :DD És érdekesen alakul a Kimi-Zsófi "kapcsolat" :D Hamar folytatást kérek!! :D

    Pusziíí
    Dia

    VálaszTörlés
  3. Bocsi, hogy az előzőhöz nem írtam!
    nagyon tetszett ez is :)) olyan izgis vége van MEGINT :D:D hihetetlen vagy :D
    de már alig várom a folytatást ;):D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm csajok örülök hogy tetszik.
    Dia bocsii hogy mondom de Kimi-Zsani kapcsolat:P
    És a vége hát na ismertek már hogy itt hagyom abba..xD
    De ha megvan a komi hozom az újat..;)

    Puszíí: $ebitaa

    VálaszTörlés
  5. Jajj bocsi, azt akartam írni nem Zsófit xD nem is értem hogy miért Zsófit írtam xD xD pillanatnyi elme zavar :DDDD

    VálaszTörlés
  6. Szuper kis történet, alig várom a folytatását.

    VálaszTörlés