2010. augusztus 29., vasárnap

Újra itthon egyben és épségben...Van egy kis meglepi a töriben...ÉS ezentúl próbálom hozni a részeket..Ezt a részt Zsófimnak♥♥




40.RÉSZ.


………….

Újra egy pár boldogan kijelenthetem. Soha nem voltam még ilyen kétségbeesett, mint most nem tudom mit tettem volna, ha elhagy, ha örökre kilép az életemből. Tudom jól, hogy én voltam a hibás és tudom, hogy nagy hülyeséget csináltam, de ami megtörtént-megtörtént. Már újból Kimi házában vagyunk, és olyan mélyen alszik a párom, hogy észre sem veszi, hogy simogatom az arcát. Kimivel tisztáztam mindent, ezen túl barátok leszünk nagyon jó barátok. Ari és Jenson visszamentek németbe, mert hamarosan sor kerül Seb 23. szülinapi bulijára, amiről persze sejtése sincs és Kedden pedig a koszorúslányruhákat választjuk ki. Jaime és Lucas helyet kaptak a vendégszobában és a kis spanyol még azt is megfogadta, hogy el nem mozdul mellőlem, amíg ki nem derül mi lett velem. Lucas is nagyon kedves srác csak jobban meg kell ismerni. Ma délelőtt engedtek ki a korházból a doktor azt mondta 1 nap megfigyelés bőven elég volt, és hogy a párom nélkül az alvás is nehéz. Most nyugodtan alszom, mert az én szőke hercegem kezei közt vagyok. Holnap úgy tervezzük, Svájcba utazunk és tisztáztuk a babakérdést,ha van, baba megtartjuk, ha nincs…Nincs olyan, hogy nincs ha nincs, akkor mindketten beleörülünk. Seb már úgy várja a jövevényt, mint kisgyerek az ajándékot. Most is a hasamon pihen a keze. Örülök, hogy megbocsájtott a ballépésem után meg sem érdemlem őt.
- Szeretlek drága-, nyíltak lassan a szemei majd erősen magához húzott.
- Én is téged-, kezdtem kissé sírni. Már ébredéskor az első szava hogy SZERETLEK.
- Mióta vagy fent?-, dörzsölte meg szemeit majd kicsit megrázta fejét, hogy ne legyen annyira kócos.
- Egy jó órája-, válaszoltam s közben az oldalát simogattam.
- Akkor sajnálom, hogy várnod kellet rám
- Semmi probléma rád akármikor megéri várni-, már valahol a gerincvonalánál jártak kezeim.
- Oké, de ezt most hagyd abba. -, nyúlt a kezeimért majd erősen leszorította őket,- Az orvos azt mondta pihened, kell-, nézett rám komolyan, de belül tudtam, hogy ugyanúgy kíván, mint én őt.
- Amit nem tud, az nem fáj neki-, raktam a homlokom az övéhez majd szám az ö ajkaihoz s nyelvem felfedezőúton járt, míg kezeink sem tétlenkedtek övé az én combomon az enyém pedig valahol a nyaka körül.
- Elég-, mászott ki karjaimból majd elhagyta a szobát. Mindezt olyan gyorsasággal tette, hogy az autóját is megelőzte volna. Kivetett az örömmert ez volt az első igazi szenvedélyes csókunk mióta kitört a háború. Lassan felkeltem én is és a nappaliba mentem ahol a négy srác libasorban állt az ajtóban. Elöl Kimi utána Lucas,Jaime majd Seb. Az ajtóra pillantva megláttam egy barna magas és kissé szeplős lányt. Elképzelésem nem volt ki lehet ő.
- Már itt van-, mutatott rám a Jégember
- Hogy én-. Mutattam magamra, mert nem igazán értettem semmit.
- Igen te-, jegyezte meg kissé félénken. - Légy szíves fiuk magunkra hagynátok, hagynátok?-, kérte a Finnt, a Brazilt, Spanyolt és a szőke németet, de nem szóltak semmit csak katona módjára elhagyták a főbejáratot.
- Gyere beljebb-, tessékeltem beljebb a hölgyet.
- Köszönöm-, vigyorgott.
- Miért is keresel?-, tértem egyből a lényegre.
- Jaj, igen elnézést hogy be sem mutatkoztam. Zsófi vagyok-, nyújtót kezet.
- Örülök, hogy megismerhetlek, én pedig Zsanett vagyok Zsanett Samu. -, mutatkoztam be én is neki.- Megkínálhatlak valamivel?
- Igen Zsani ismerlek. Köszi, nem kérek semmit.
- Ismersz-, lepődtem meg.
- Igen most mondok, valamit viszont ígérd, meg hogy nem kapsz szívrohamot-, próbált nyugodt maradni, de belül 100 kis lepke repkedett.
- Így biztosan nyugodt maradok, ha így kezded-, lettem egyre izgatottabb, de eközben megláttam a konyhaajtóban figyelő fejeket._ Gyertek már be-, nevetem el magamat. E mondat hallatán mind a négy srác örült módjára indult a nappali felé. Seb erősen átkarolt míg Jaime a fotel mögött állt. Lucas a másik kanapén Kimivel. Mikor már mindenki kényelmesen elhelyezkedett kerek szemekkel figyeltek, ami láttán megint nevetnem kellet.
- Na, szóval-, állt meg egy pillanatra. - Én a húgod vagyok. -, mondta kb. 100%-os mosollyal az arcán.
- Hogy mi-, lett döbbent az arcom, de legbelül örültem.
Mindenki mereven nézett Zsófira, aki megilletődésében hol engem, hol a srácokat fürkészte.
- Az hogy lehet-, törte meg a csendet Jaime s ide-oda kapkodta a fejét köztünk.
- Úgy hogy egy a papánk. A többit gondolom, nem részletezem-, vágta a választ az állítólagos húgom, de a végét kicsit elnevette.
- És a szüleim tudják mindezt-, kérdeztem még mindig mereven.
- Igen ők küldtek ide, mert tudtak a honn létedről. -, ekkor Sebre néztem, aki elmosolyodott. Tudtam valahogy éreztem, hogy felhívja őket az egészségi állapotom miatt. De az apró részletekről biztosan nem számolt be. Jaime feje még mindig ingázott, ide-oda de hogy pontosan miért nézett mindet úgy ahogy. Kimi a jótét lélek egyből felajánlott egy szállást. De csak STOP nem is biztos, hogy a húgom és már itt alszik. Na-na, ebből még lesz valami.
- De jó akkor van egy húgom -, pár perc után ismét feleszméltem a sokkból és boldogan ugrottam Zsófi nyakába, aki kicsit meglepődött ezen. Mikor kikászálódtunk az ölelésből óriási puszit nyomtam a homlokára.
Még mindig nem hittem el hogy ez lehetséges, de velem megtörtén van egy rég nem ismert húgom. Zsófi nem akart a terhünkre lenni, de ki tud ellenállni négy sexi Forma-1-es pilótának. Én és Seb visszahúzódtunk a számunkra kijelölt szobába majd a fürdőbe és egy forró fürdő mellet beszélgettünk.
- Mi lesz a neve-, tette a kérdést miközben a karjaim simogatta.
- Egyelőre tudjuk, meg hogy lesz e baba-, tettem a szomorút mivel az is voltam.
- Remélem lesz. Tudom, hogy nem szabadna ennyire beleélnem magam-, húzott erősen magához majd megcsókolt. Persze nekem ez nem volt elég örült módjára kezdtem hozzá, de megalított.
- Most mi a baj?-, kérdeztem meglepetten.
- Az orvos pihenést rendelt el és ezzel a feltételek engedett csak el nem pedig hogy örült módjára faljuk egymást. Pihened, kell, mert csak kimerítelek-, vigyorgott rám kajánul. Tudtam, hogy nem bírja, mert éreztem, ahogy megfeszül a hátamnál, de ha ö ezt akarja, legyen ez.
- Oké-, álltam fel a kádból durcásan.
- Héj, most hová mész.
- Lefekszem-, csavartam magamra a törölközőt
- Most nem lehet, de ígérem, ha a Németek megverik az argentinokat engedélyt adok rá.
- Ja hogy mástmár engedélyt kell kérnem-, fúztam fel az egyik szemöldököm amin csak elvigyorodot.
- Hát minimum.
- Oké akkor kedves bajnok kaphatok engedélyt a mai éjszakára-, pislogtam rá két ellenállhatatlant.
- Nem-, szállt ki ö is a kádból majd beállt a tükör elé. – Úristen hogy nézek ki. -, ezt még hallottam a fürdő ajtóból és csak vigyorogtam rajta. Tulajdonképpen a borostákra értette.
- Tudod, a Sex hiánya csúnyít-, nem bírtam ki hogy ne szoljak be neki.
- Akkor még bár napig ilyen csúnya maradok-, lépett el a tükörtől.
- Nekem nyolc-, rántottam meg a vállam majd beálltam a szekrény elé elengedtem a magam köré fogott törölközőt és a fehérneműim közt kezdtem kutakodni. Egyszer egy ölelésben éreztem magam, de nem ez volt a lényeg, hanem hogy törölközőn át is éreztem amint hozzám simul, kíván kitörni belőle. Én sem bírtam tovább kívántam nem is kicsit. De tudtam, hogy úgysem fogja engedni nem is akartam újból azt hallani, hogy nem s mit nem törődve kerestem tovább. Tudtam, hogy azért jött közelebb hogy utaljon arra, hogy ö is akar engem, de nem lehet.
Hosszú idő múlva már az ágyamban találtam magam. Nem tudtom hogy mi történt csak abban voltam biztos, hogy nem saját jó voltomból vagyok itt. A mellettem lévő térféle üres volt s ijedten gondoltam arra, hogy mindez csak állom volt. Rohantam le a lépcsőn, de nem jutottam sokáig megbotlottam és szerencsére hátrafelé estem.
- Te miért nem alszol-, segített fel Seb
- Szeretlek-, súgtam halkan.
- Én is téged
Valahogy azt éreztem, hogy nincs semmi és senki másra szükségem csak rá. Érezni akartam a közelségét őt magát az illatát, a csókjait és minden mást, ami csak vele kapcsolatos. Lassan elengedtem s belenéztem csodálatos kék szemeibe, amiben csakis tiszta szerelem tükröződött.
- Azt hittem itt hagytál-, öleltem át újból.
- Csak inni jöttem le és Max 5 perce.
- Látod nem élek nélküled-, csókoltam meg.
- Észrevettem-, mondta csókjaink közben majd elmosolyodott. – És kérlek, ne haragudj, hogy nem engedek, de nem szeretném, hogy bajod legyen.
- Tudom-tudom, de te se haragudj, hogy idegesítelek.
- Nem idegesítesz csak furcsa, hogy nem tehetem, amit szeretnék. -, hajtott le a fejét.
- Látod ezzel én is így vagyok, de szombatig csak kibírom.
- Mert mi lesz szombaton -, lett döbbent az arca és láttam, hogy nagyon töri a fejét valamin.
- Hát a meccs-, simogattam meg az arcát.
- Jó hogy eszembe hoztad.
- Most beszéltünk róla és elfelejtetted?
- Dehogy csak nekem már máshol jár az eszem. De most menyünk aludni.
Jó kisgyerek módjára egyeztem bele. Ballagtam utána mikor egy szúró érzés tört rám.

…………………………

3 megjegyzés:

  1. Szerintem direkt ellenem szervezkedsz és mindig úgy fejezed be, hogy izgis legyen :D Jaj nagyon örülök, hogy megint itt vagy, de legfőképp annak, hogy folytattad :)) Gyorsan gyorsan új részt, ha szabad ilyet kérni, mert meghülyülök :D <3

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... ugye nem lesz semmi bajuk????????
    Itt abbahagyni... ez már felér egy kínzással...grrr
    De nagyon aranyosak...a sex szépít... ez tetszett a legjobban...:D:D
    Nagyon sokat nevettem rajtuk... :D
    Szuper lett!!!
    Folytit gyorsan..::D
    Pusza: szabus

    VálaszTörlés
  3. Köszii am szerintem én ezt túlságosan is élvezem xD
    Szeretlek kínoznii :$
    Am minden szerdán lesz új rész sulee miatt :/
    Sajnos nem tudok hamarabb hozni
    Próbáld kibírni
    Pux




    Szabus ha elmondom nem lesz izgi..xD
    Ne kérdezd honnan szedtem mert jómagam sem tudom
    Csak úgy jött am örülök hogy tetszett xD
    Vannak részek nekem is amiket nem birok ki nevetés nélkül és én írom őket..
    Köszönöm..
    Szerdán hozomm ☺☻
    Puxx

    VálaszTörlés