2010. július 8., csütörtök

29.RÉSZ

…………

- Úúúú… Igen-, sikítottam fel és Tomi nyakába borultam
- Megvan megcsinálta igen igen-, egyre csak ezt hajtogattam.
A fiúk meg sem várták, amíg átmegy a kockás zászló alatt már szaladtak is a díj átadásra.
Én Tomival csak a kijelzőről figyeltem az eseményeket. De Seben látszott az a boldogság, amit már nagyon rég óta kerestem és most megtaláltam. Az átadás után megjelent Christian a csapat díjával és Seb óriás üveg pezsgőjével.
- Kérsz-, nyújtotta oda nekem.
- Miért is ne-, elvettem tőle az üveget. Nem tétlenkedtem sokáig bele is kortyoltam egy jó nagyot.
- Sebastian mikor jön?
- Hát még ad pár interjút aztán egy gyors ünneplés a csapattal és megyünk mecset nézni.
- A németek egy nullára visznek az Angolok ellen
- De duplázás nem lesz-, nyújtotta rám a nyelvét Christian.
- Majd meglátjuk-, nagy vigyorogva tetem mellé
Seb még most sem volt a boxban azért megint Christianhoz fordultam.
- Mikor jön már a verhetetlen németem-, szó szerint így kérdeztem meg.
- Még hogy verhetetlen-, szólalt meg egy hang a hátam mögött tudtam, hogy kire számíthatok.
- Igen verhetetlen ezen a versenyen az volt. -, fordultam meg lassan és láttam a boldogságot abban a gyönyörű szempárban. Ha ö boldog én is.
- Ez a tiéd-, húzta a fejembe a győztes sapkát.
- Köszi-, mosolyogtam rá kicsit félve. De már megint elterelte a szót, de ilyenkor nem lehet rá haragudni.
- Gyere Sebastian -, szakította félbe a beszélgetésünk Christian.
- Mindjárt csak hol a pezsgőm.
- Zsanett megitta
- Még hogy én ittam meg te nyomtad az orom alá, hogy igyak belőle.
- Az a lényeg hogy akkor jó helyen van-, nyújtotta rám Seb a nyelvét.
- Nem csak én ittam meg. -, nevetem el magam.
- Hát még ki-, kérdezte Christian
- Ne tagadd te is ittál belőle.
- Jó-jó kapott belőle pár ember.
- Nehogy a pezsgőn veszünk már össze. -, elindult Seb az egyik kezében az ö díja a másikéban pedig a csapaté.
Kimentek a pálya szélére és pózoltak párat a fotósoknak. Én csak a távolból figyelem az eseményeket és ekkor elment mellettem Webber.
- Jól vagy?
- Köszönöm igen és te?
- Nagyon is jól,-, mutattam a fejemen díszelgő első helyezte sapkára.
- Igen- Igen gratulálok, de most megyek Sebastiant is megdicsérem.
- Rendben
Szegény Seb nem maradt sokáig száraz, mert nem egy nem kettő, hanem öt üveg pezsgőt locsoltak rá.
- Megyünk mecset nézni-, jött oda hozzám és át akart ölelni.
- Ilyen pezsgősen hozzám ne nyúlj. -, léptem kettőt hátra.
Persze hogy nem hagyta annyiban a dolgot és elkezdet kergetni egészen a pálya szélétől a
Red Bull motorhomeig szaladtam. Akkor megtanultam, hogy ilyet nem szabad, mert
megkeserülöm Seb felkapott és a medencéhez vitt.
- Ha nem akarsz pezsgős lenni, akkor leszel vizes-, és velem együtt beleugrott a medencébe. A többiek kíváncsiak voltak mire készülünk ezért jöttek utánunk és csak jót nevetek az egészen.
- Ezt még lejátsszuk-, csaptam rá a vizet.
- Készen álok -, nevette el magát.
- Tényleg haragszom. Nézd meg a sapka is elázott.
- Majd szerzek másikat vagy tedd ki a napra, hogy száradjon meg.
- Seb telefon-, szólt a medence széléről Christian.
- Nem látod, hogy nem érek rá. Ki az?
- Jégember.
- Add csak ide-, úszott ki a medence szélére.
- Segítenétek-, néztem dühösen a szerelőkre majd csak Tomi figyelt és kihozott a medencéből.
- Tessék egy törölköző-, adta a kezembe Tomi a száraz ruhadarabot.
- Köszönöm van, aki figyelmes-, ordítottam el magam a szerelők meg csak értetlenül néztek rám, hogy most mi van? De én csak rájuk hagytam.
Sebi is gyorsan kimászott a vízből és mentünk átöltözni, mert javában folyt a meccs. Seb bőröndjéből gyorsan kiszedtem 2 pólót és egy számára kényelmes halásznadrágot. Pólóm és a melltartóm is elázott, de majd ha visszaértünk a hotelben átöltözöm, csak legyen rajtam száraz póló.
- Amúgy mit akart Kimi.
- Jó hogy kérded azt, hogy nem e vinném el a jachtját innen a Valensiai kikötőből.
- És mit mondtál-, kezdtem el rángatni Sebet.
- Nyugi- Nyugi
- Na, mit mondtál?
- Azt hogy igen-, dobta le magát a fotelbe.
- Ugye tudod, hogy imádlak
- Bizony és én is téged. -, nyújtotta rám a nyelvét a fotelból. De nincs kedved leülni?
- Tiszta víz a nadrágom.
- Ha már pólómat kiveted kivehettél volna egy nadrágot is
- Persze hogy fogok én kinézni a te óriás nadrágodban az egyik szára pont jó lesz szoknyának-, kezdtem el nevetni.
- Na, nem viccből mondtam vagy elküldjem Tomit a hotelba egy nadrágért.
- Persze már csak az hiányozna, hogy Tomi kutason a cuccaim közt.
- Akkor meg ülj már le nem baj, ha vizes lesz, majd megszárad.
- Hogy egy nadrágból ennyi vita kell így a meccsre sem fogunk odaérni.
- Basszus tényleg a meccs.
Mint az őrült, ki letépte láncát csak ezt a magyar verset tudtam idézni, mert tényleg örülten rohant ki a boxból egészen a Red Bull motorhomeig ahol gyorsan elvett a pultról egy energiaitalt és lehuppant Tomi mellé. Akkor már a meccs 1-1-re állt. Én szépen lassan ballagtam utána mikor összefutottam Lonival és egy lánnyal.
- Ditta Schumacher-, nyújtottam felém a kezét.
- Zsanett Samu-, a kézfogást nem viszonoztam inkább átöleltem. Loni arcára pedig nyomtam 2 puszit.
- Gratulálok a fiatal újoncnak-, mutatott Loni a még mindig kicsit vizes sapkára.
- Köszi
- És merre találom meg?
- Motorhomeban nézik a mecset. Jöttök velem úgyis pont oda tartok-, kérdeztem meg és már indultam is tovább.
A motorhomeba érve már a németek 2-1-re vezetek és kezdtem elhinni, hogy meglesz a német kettős. Leültem Seb mellé és izgatottan vártam végig, amit produkálnak a németek.
Élvezet volt úgy nézni a mecset, hogy a csapat az Angoloknak Sebastian pedig a németeknek szurkolt. Volt minden Bíró szidás főleg mikor nem adta meg az Angoloknak a második gólt emellett szidták a focistákat és üvöltöttek, na de hát mit várhatunk el a férfiaktól. És akkor egy váratlan személy lépett be az ajtón. Én inkább ülve maradtam, mert jobbnak láttam nem bemutatkozni neki. Tomi óvatosan megbökte Seb vállát és kis jelzéseket mutatott az ajtó felé.


………………….

2 megjegyzés:

  1. Jaj de rég kommentáltam már errefelé :D Hiányzott a történet, amíg nem voltam itt és örülök az új résznek. Vajon ki lehet az ajtónál? Sejtem, de... lehet, hogy rossz a tippem. :D
    Ja igen: és én is felbukkantam *_* Köszi a virtuális ölelést :D

    VálaszTörlés
  2. Hogy ki áll az ajtoban az hamarosan kiderül.
    Igen hiányzott hogy nem voltál:P
    nm az ölelés az járt♥_♥pux

    VálaszTörlés