2010. június 16., szerda

16.RÉSZ

Reggel már 9kor kint voltunk a pályán Ari Jenson boxjában én pedig a Sebastianéban mikor megjelent Christian.
- Szia
- Szia
- Mi a baj?-, látszott rajta hogy valami nagyon nyomasztja.
- Semmi-, vágtára a választ
- Látom rajtad, hogy valami baj van.
- Rubens Barrichello unokatestvérére kell felügyelnem, mert Bernie rám osztotta ki.
- És ez miért olyan szörnyű?
- Szerintem nem akarod megismerni a kiscsajt, mert nem jön ki senkivel igazán.
- Hát azért majd bemutathatsz neki.
Majd elment és már úgy tért vissza, hogy az oldalán egy vasalt barna hajú lány, aki amilyen kihívóan csak lehetet úgy volt kiöltözve. Az összes szerelő az autó körül mind rá volt kíváncsi és tonnaszámra rakták elé az újságot, aminek címlapján ö a legkisebb fürdőruhában, amiben majdnem mindene kintvolt. Ekkor megjelent Mark és 2 puszit nyomott a lány arcára. Sebastian is feltűnt a boxutcából és mintha nem lenne semmi elém állt.
- Szia
- Szia
- Na, már ide is ért-, fintorított arccal nézett a lányra, aki osztogatta az autogramot.
- Hát igen és én még azt hittem nem lesz olyan borzasztó
- Mert kitől tudtad?
- Mielőtt idehozta Christian beszéltünk és nagyon le volt törve.
- Hát nem is csodálkozom.
- Engem mindig kiráz, a hideg mikor meglátom.
- Szia, Sebike.-, szolalt meg egy hang a háta mögött
- Szia-fordult, hátra Sebi és már le is lépett.
- De kihez is van, szerencsém az új takarítom.
- Csakis-, borzasztó nagyon nevetem.
Majd leszálltam a székről
- Amúgy Zsani és mentem Sebastian után.
De láttam, hogy Bernievel beszélget ezért bementem a McLaren boxjába ahol Ari
Nicol Scherzingerel beszélgetett.
- Szia,- köszöntem oda nekik
- Szia.
- Nicol ö a legjobb barátnőm Zsanett Samu
- Örülök Zsani hogy megismerhetlek.
- Én is örülök Nicol.
- Ez egy kicsit fura volt.
- Mert?-, kérdezett vissza Scherzinger.
- Mert én régebb óta itt vagyok, mint Ari és ö mutat be engem. De sebaj, az a lényeg hogy ismerjük egymást.
- Lányok egy kávét-, kérdezte Nicol miközben a táskájáért nyúlt.
- Mehetünk.
Mikor kiértünk a kávézóból már vége volt az első szabadedzésnek, amit lekéstünk.
Akkor szembe jött velünk miss. címlap
- Már csak ö hiányzott-, lehangolva jelentette ki Nicol.
- Ismered-, Húzta fel a szemöldökét Ari.
- Sajnos igen.
- Sajnos igen-, mondtam Nicol után.
- Te honnan?
- Christian kapta meg Bernietöl és a Red Bull boxban találkoztunk.
- Sziasztok-, ment el mellettünk
De egyikőnk sem köszönt vissza neki.
Jenson csak úgy feltűnés nélkül a hátunk mögé settenkedett és a szívbajt hozta ránk.
- Gratulálok-, ugrott Ari a nyakába
Nicolal otthagytuk őket had beszélgessenek.
- Amúgy gratulálok nektek Lewissal.
- Köszi, szépen.
Kezdődött a második szabadedzés, amit már mi lányok VIP padockból figyeltük az egészet.
- Ez-az kiáltottam fel mikor megláttam, hogy Sebi az első.
Lányokat otthagyva szaladtam le a lépcsőn hogy gratulálhassak neki.
Útközben találkoztam miss. címlappal.
- Szia
- Szia
- Még be sem mutatkoztam Réka Barrichello
- Igen. Amúgy Zsanett Samu
- És hová ilyen sietősen
- Dolgom van.
El sem köszöntem és már futottam is tovább. A boxban Christian pont a szerelőkel beszélgetett.
- Hol van-, sem köszönés semmi csak egy gyors kérdés volt.
- Hátul
Egyből hátra mentem és a nyakába ugrottam.
- Gratulálok.-, öleltem át a kanapén Sebet.
- Köszi de az időmérőn is ilyen jól kell teljesítenem.
- Így igaz.


…………

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése