Egy hétköznapi lánynak ajándékul a fényűzés!

17.RÉSZ

Akkor kopogtak Sebivel gyorsan kiugrottunk egymás karjaiból és beszélgető pózt vettünk fel.
- Sziasztok-, miss. Címlap állt az ajtóban.
- Szia
- Szia, bocsi, de nem alkalmas az időpont éppen fontos megbeszélnivalónk van. -, tessékelte kijjebb az ajtón Sebi.
- Oké-, dühösen csapta be maga mögött az ajtót.
- Ez ezen túl mindenütt ott lesz-, értetlenkedve nézte az ajtót Sebi
- Nekem nem hiányzott semennyire.
- Hát nekem sem főleg a mi boxunkhoz.
- Van, egy ötletem hogyan üthetnénk el az esténk csak, hogy ne mindig ö legyen a központban.
- Méghozzá.
- Tudsz biliárdozni?
- Hát nagyjából igen.
- Mit szólnál akkor hozzá, ha minden pilóta és pár lányt elhívnánk.
- Én benne vagyok, ha a többiek nem akkor is elmegyünk
- Oké.
Meg is történ minden boxba bementem és elhívtam mindenkit egy biliárdestére. De nem mindenki volt oda az ötletért a vár 20-30 főből csak Én, Sebi, Ari, Jenson, Nicol, Lewis, Jaime és Lucas, mentünk el. Mikor odaértünk egyből letámadták a fiúkat autogrammért mi lányok addig kértünk egy-egy italt.
- Már csak pont ez hiányzott-, nézett Nicol az ajtóra.
Miss. címlap már megint itt. Odament a Sebihez és két puszit nyomott az arcára. Komolyan azt hitem, hogy odamegyek és lekeverek neki egy pofont. Az egész este folyamán beszélgettek és Sebi még csak felém sem nézett. A vége felé járhatott az estén mikor Arival angolosan távoztunk. Szombat reggel a Red Bull boxjában ültem mikor a szívem majdnem kettétört, mert Sebit láttam miss. címlappal közeledni kézen fogva. Erős sírás fogott el és már mentem is hogy mégse lássa senki hogy könnyes a szemem. Akkor találkoztam Arival.
- Mi a baj.
- Sebastian és Réka-, dadogtam neki elkeseredve és a vállán sírtam.
- Sajnálom. -, próbált vigasztalni, ami nem sikerült neki.
- Biztos vagy benne.
- Igen. Kézen fogva jöttek a Red Bull boxjához.
És akkor megjelent Vettel.
- Beszélnünk kell.
- Hallgatlak.
- De négyszemközt
- Nem itt mondod vagy sehol.
- De négyszemközt kell megbeszélnünk.
- Mit, azt, hogy vége-, ordítottam mindenki füle hallatára és pofon vágtam.
Csak ennyi voltam neked ugye egy mitsemérő kis liba. -, fogtam magam és otthagytam.
Fájt, de tudtam, hogy fel kell valahogy dolgoznom. Alguersuari látta a jelenet és gyorsan hozzám sietett, hogy megvigasztaljon.
- Nem érdemel meg téged-, ölelt át
Gyere, be hozzánk töltsd nálunk a hétvégét
- Köszi.
Bementünk a Jaime boxjába és onnan néztem a 3. szabadedzést. Majd elmentünk ebédelni.
Az időmérő előtt Jaime boxja mögött voltunk kettesben és ott beszélgettünk.
- Tudom, hogy fáj, de próbáld meg elfelejteni.
- Igen fáj nem kicsit és próbálok felejteni, de nem nagyon, tudok.
- Őszintén bevallom neked hogy nem érdemelt meg, és ha csak ilyen könnyen elhagyott valójában nem is szeretett.
- Elhiheted, hogy én is ugyanezt érzem, hogy valójában csak egy kis liba voltam számára, akit kihasznált.-, addig addig mondtam, hogy sírni kezdtem.
- Ne sírj-, hajtotta fejem a vállára és a homlokomra nyomott egy puszit.
- Köszönöm, hogy számíthatok rád.
- Bízhatsz, bennem nem hagylak cserben. Rám mindig számithasz.
- Ö is ezt mondta-, halk hangon tettem mellé.
És akkor elkezdődött az időmérő.
- Kaphatok egy szerencse puszit?-, kérdezte kissé félénken.
- Persze-, és adtam az arcára egy leheletnyi puszit.
Az edzés végén nálam szokás hogy gratulálok az első hármasnak, de ez most nem történt meg, mert csak Lewis és Mark kapott dicséretet. Persze Jaimet is megillette a dicséret. Egész este a hotelben untam magam, de amúgy sem lett volna kedvem elmenni, bulizni mert biztosan összefutottam volna Sebivel és az ö miss. címlapjával. Késő este lehetett mikor szakadni kezdett az eső. Beültem az ablakba az üveghez támasztottam a fejem és legalább 100-szor meghallgattam azt az egyetlen számot, ami erre az alkalomra pont megfelelt. És csak sírtam és sírtam. (http://www.youtube.com/watch?v=bB_ieUNy3j0)

……………